2012. augusztus 14., kedd

Leírás---->>> MALMO

Malmö Svédország harmadik legnépesebb városa.

Malmö Svédország délnyugati részén, az Öresund mellett fekszik. 2000 óta az Öresund híd köti össze Dánia fővárosával, Koppenhágával. Svédország legdélebbi megyéjének, Skåne megyének a székhelye.

Malmőt 1275-ben alapította a lundi érsek erődített révként. Akkoriban a terület Dániához tartozott.

A 15. században 5000 fős népességével Dánia egyik legnagyobb városa volt. Az Öresund mentén a legfontosabb településsé vált, kereskedelmét a Hanza-szövetség is erősítette, és heringhalászatáról volt ismert. 1434-ben a város növekedése kikényszerítette egy új erőd, a Malmöhus megépítését. 1526-27-ben egész Malmö áttért a lutheránus hitre, az első városként Skandináviában.
Turning Torso

A város és Skåne tartomány a 17. században (végérvényesen az 1658-as Roskildei béke értelmében) Svédországhoz került. A várost ostrom és járvány tizedelte, s a hanyatlásnak csak az új kikötő megépítése vetett véget a 18. század végén. A vasútvonal megépülésével kezdetét vette az iparosítás, ami meghatározó tényezővé vált az elkövetkező 150 évre.

Az elmúlt évtizedekben az ipar hanyatlása, a munkahelyek elvesztése súlyos problémákat okozott a városban, amelyeken csak az 1990-es évek második felében sikerült többé-kevésbé úrrá lenni.

PPS---->>> MALMO


PPS---->>> MALMO

PPS---->>> MALMO


PPS--->>> LISBOA - METRO

PPS--->>> LISBOA - METRO


Leírás--->>> LISBOA - METRO

PPS--->>> LISBOA - METRO



Lisszabon (portugálul Lisboa) Portugália fővárosa és egyben legnagyobb városa. Megyeszékhelye még Lisszabon megyének, székhelye a Lisszaboni régiónak és központja Nagy-Lisszabon szubrégiónak.

A Lisszabon városban élő lakosok száma 489 562 fő,[1] míg a főváros vonzáskörzetének 2865 km² területén közel 2,8 millió ember él, az ország lakosságának 27,7%-a. A Lisszaboni régió Portugália leggazdagabb térsége, az egy főre jutó éves bruttó hazai terméke (GDP) az Európai Unió átlagánál is jelentősen magasabb, az ország bruttó hazai termékének 37%-át termeli. Lisszabon az ország politikai központja, itt található a kormány székhelye és a köztársaság elnökének rezidenciája is.

Két európai uniós hivatalnak van székhelye Lisszabonban, a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontjá-nak (EMCDDA) és az Európai Tengerészeti Biztonsági Hivatal-nak (EMSA). A Portugál Nyelvű Országok Közösségé-nek (CPLP) központja szintén itt található.

Lisszabon alapterülete 83,84 km², átlagos népsűrűsége 5839 lakos/km²-ként. A város jelenleg 53 kerületre van felosztva, azonban előkészítés alatt áll egy új kerület alakításának terve. Északon Odivelas és Loures községekkel, nyugaton Oeiras községgel, északnyugaton Amadora községgel, délkeletről pedig a Tejo folyó tölcsértorkolatával határos. Lisszabon a torkolat vonala mentén szomszédos a déli part községeivel Almadá-val, Seixal-lal, Barreiró-val, Moita-val, Montijo-val és Alcochete-vel.

2012. augusztus 7., kedd

LEÍRÁS --->>> KRÉTA

Kréta (görögül Κρήτη, ógörög átírásban Krété, újgörögül Kríti) Görögország legnagyobb és a Földközi-tenger ötödik legnagyobb szigete, fővárosa Iráklio.

Görögország e legdélibb régióját a helybeliek csak Megáloniszosznak, azaz Nagyszigetnek becézik.

A sziget népszerű turistacélpont. A turisták szívesen látogatják a Knósszosz, Phaisztosz és Gortüsz ásatásait, Rethymno velencei kastélyát és a Szamariász-szurdokot.

Kréta a minószi kultúra (kb. i. e. 2600–1400), a legrégebbi ismert európai civilizáció központja volt.

Kréta Görögország 13 régiójának egyike. Az ország legnagyobb szigete, ugyanakkor (Ciprus után) a második legnagyobb a Kelet-Mediterrán térségben. 2005-ös adatok szerint 650 ezren élnek a szigeten. Kréta hosszanti alakú, 260 kilométer hosszúságban nyúlik el kelet-nyugati irányban. Legnagyobb szélessége 60 kilométer, a legkisebb 12 kilométer. Területe 8336 km², tengerpartjának hossza 1046 km. Északon a Krétai-tenger (görögül: Κρητικό Πέλαγος), délen a Líbiai-tenger (görögül: Λιβυκό Πέλαγος) határolja. A görög szárazföldtől körülbelül 160 km-re délre fekszik.

Kréta felszíne hegyekkel szabdalt. A nyugat-kelet irányú hegyvonulat meghatározza a sziget arculatát. Ezt a hegyvonulatot három különböző hegycsoport alkotja:

    * Fehér-hegység vagy Lefká Óri (Λευκά Όρη, 2452 m);
    * Idi-vonulat, Pszilorítisz (Ψηλορείτης, 2456 m);
    * Díkti-hegység (Δίκτη, 2148 m);
    * Kedrosz (1777 m);
    * Thripti (1489 m)

Ezek a hegységek termékeny fennsíkokkal (Laszithíu, Omalósz, illetve Nída), barlangokkal (Diktéo Ándro és Idéo Ándro) és szurdokokkal (például a híres Szamariász-szurdok, Φαράγγι της Σαμαριάς) ajándékozzák meg Kréta szigetét.

Számos folyót találhatunk Krétán, például az Ieropotamosz-folyót a sziget déli részén.

 

 

PPS--->>> KRÉTA



PPS--->>> KRÉTA

PPS--->>> KRÉTA 2.



Leírás --->>> OSLO

Oslo kiejtése IPA /u'ʃlu/ Sound Audio, 1624 – 1877. december 31. között Christiania, 1878. január 1. – 1924. július 11. között Kristiania, de hivatalosan 1925. január 1. óta ismét Oslo) Norvégia fővárosa, egyben az ország legnagyobb városa. A történelem során kétszer is nevet változtatott, először 1624-ben IV. Keresztély dán király tiszteletére Christiania, majd Kristiania névre, illetve másodszor 1925. január 1-jén, eredeti nevének visszavételével.

A The Economist 2006. januári listája szerint Oslo a világ legdrágább városa, megelőzve a 14 évig élen állt Tokiót.

Oslo az Oslofjord északi végénél fekszik. A fjord, amelyet a várossal átellenben fekvő Nesodden-félsziget csaknem kettévág, a várostól délre fekszik; a többi irányból zöld dombok és hegyek veszik körül. A város közigazgatási területén belül 40 sziget (a legnagyobb Malmøya) és 343 tó (a legnagyobb a Maridalsvannet) található – ez utóbbiak egyébként fontos forrásai a város ivóvizének. A legmagasabb pont a 629 m magas Kirkeberget. Bár Oslo népessége más fővárosokkal összehasonlítva nem nagy, szokatlanul nagy a területe, amelynek kétharmadát védett erdők, dombok és tavak teszik ki. Számos parkja és nyílt területe szellős és zöld képet ad neki. Nem ritka esemény (különösen télen) vad jávorszarvasok megjelenése Oslo városiasabb részein sem.

Oslo éghajlata nyáron viszonylag meleg, a nyári hónapok átlagos napi csúcshőmérséklete meghaladja a 20 °C-ot. Általában a lehűlés október vége felé érkezik. Az eddig mért legmagasabb hőmérséklet 35 °C volt (1901. július 21-én). A telek hosszúak és hidegek, a januári középhőmérséklet 4,3 °C. A hóesés egyenletesen oszlik el a téli hónapokban; átlagosan évente 30 napig van 25 cm-nél vastagabb hótakaró. A hidegrekord -27,9 °C (1871 februárjában). Az évi átlagos csapadékmennyiség 763 mm, a nyár enyhén csapadékosabb, mint a tél.

Oslo (English pronunciation: /ˈɒzloʊ/, OZ-loh,[2] Norwegian pronunciation: [²uʃlu] ( listen) or, rarer [²uslu] or [1uʃlu]) is the capital of and most populous city in Norway. Founded around 1048 by King Harald III, the city was elevated to a bishopric in 1070 and a capital under Haakon V around 1300. Personal unions with Denmark from 1397 to 1523 and again from 1536 to 1814 and with Sweden from 1814 to 1905 reduced its influence. After being destroyed by a fire in 1624, the city was moved closer to Akershus Castle during the reign of King Christian IV and renamed Christiania in his honour. It was established as a municipality (formannskapsdistrikt) on 1 January 1838. Following a spelling reform, it was known as Kristiania from 1877 to 1925, when its original Norwegian name was restored.

Oslo is the economic and governmental centre of Norway. The city is also a hub of Norwegian trade, banking, industry and shipping. It is an important centre for maritime industries and maritime trade in Europe. The city is home to many companies within the maritime sector, some of which are amongst the world's largest shipping companies, shipbrokers and maritime insurance brokers. Oslo is a pilot city of the Council of Europe and the European Commission intercultural cities programme.

Oslo is considered a global city and ranked "Beta World City" in studies performed by the Globalization and World Cities Study Group and Network in 2008.[3] It was ranked number one in terms of quality of life among European large cities in the European Cities of the Future 2012 report by fDi Magazine.[4] For several years, Oslo has been listed as one of the most expensive cities in the world along with such other global cities, as Zurich, Geneva, Copenhagen, Paris, and Tokyo.[5] In 2009, however, Oslo regained its status as the world's most expensive city.[6][7] A survey conducted by ECA International in 2011 placed Oslo 2nd after Tokyo.[8]

As of 2010 the metropolitan area of Oslo has a population of 1,442,318, of whom 912,046[9] live in the contiguous conurbation. The population currently increases at record rates, making it the fastest growing city in Europe.[10] This growth stems for the most part from immigration and high birth rates among immigrants, but also from intra-national migration. The Norwegian population in the city is not decreasing in absolute numbers, but in relative terms the pecentage of native Norwegians of the total population in the city proper is decreasing due to a growing immigrant population and thus a growing total population.[11] The immigrant share of the population in the city proper now counts more than 25% of the city's total.[

 

PPS--->>> OSLO


PPS--->>> OSLO

PPS--->>> OSLO


Leírás---EUROPA

Európa Földünk egyik kontinense, amelynek határai nyugaton az Atlanti-óceán, északon a Jeges-tenger, keleten az Urál hegység, az Urál folyó és a Kaszpi-tenger, délkeleten a Kaukázus és a Fekete-tenger, délen pedig a Földközi-tenger. Európa Ázsiával együtt alkotja Eurázsiát, amelynek Európa a nyugati egyötöd részét teszi ki.

Terület szerint Európa a második legkisebb kontinens, 10 508 000 négyzetkilométerrel, amivel kissé meghaladja Ausztrália területét. Így az összes szárazföld közel egytizenötödét teszi ki.

Népesség alapján a negyedik helyen áll Ázsia, Afrika és Amerika után. 2001-ben Európa népességét körülbelül 666 és fél millió főre becsülték, ami a Föld népességének egyhetede.

Az európai civilizáció a gyarmatosítás és az európai népek kivándorlása révén más kontinensekre is kiterjedt, így az európai kultúrkör fogalma Európán kívül az észak-amerikai geopolitikai régió, valamint Ausztrália és Új-Zéland kultúráját is magában foglalja.

Homérosz szerint az Európa név (görögül: Ευρώπη, ejtsd: európé) eredetileg Közép-Görögország neve volt. Később egész Görögországot így nevezték, végül i. e. 500 körül a Görögországtól északra fekvő összes területet is. Az Európa szó eredetét leggyakrabban a görög eurüsz (széles) és opsz (arc) szavakra vezetik vissza. Más vélemények szerint a szó sémi eredetű, és az ereb (naplemente) szóból eredhet – közel-keleti nézőpontból a nap a nyugaton elterülő földek mögött nyugszik le. Egyébként a szintén hasonló latin eurus szó a keleti szelet jelenti. A görög mitológia elbeszélése szerint Európé föníciai királylány volt, akit Zeusz bika alakjában rabolt el.

Európa a Föld északi és keleti félgömbjén elterülő kontinens. Kis része átnyúlik a nyugati félgömbre is. Rajta halad át a kezdő hosszúsági kör. Keleten szorosan összefügg Ázsiával. Közös nevük Eurázsia. A kontinens Észak-, Dél-, Nyugat-, Kelet- és Közép-Európára osztják. Európa partvonala a legtagoltabb a kontinensek közül. Nagy félszigetei: Skandináv-, a Pireneusi-, az Appennini- és a Balkán-félsziget. Szárazföldre benyúló legnagyobb tengerei: a Balti-, az Adriai- és az Égei-tenger. Szigetei közül az Atlanti-óceánban a távolabb fekvő Izland és a Brit-sziget a legjelentősebbek. A Földközi-tenger szigetei közül a legnagyobbak: Korzika, Szardínia és Szicília. A Balti-tenger legnagyobb tengeröble a Botteni-öböl. Európa partjait a Skandináv-félszigeten és Brit-szigetek ÉNy-i vonalán hosszú, keskeny, mély, meredek falú, elágazó tengeröblök: a fjordok csipkézik. Völgyeiket eredetileg a folyók rajzolták ki. A jégkorszaki jégtakaró tengerbe nyúló gleccserei tovább mélyítették a völgyeket, és ezek a jég elolvadása után öblökké váltak. Kijáratuknál számtalan sziklasziget található. Egészen más a Balti-tenger partvidéke, ahol a tenger építő munkát végez. A lapos parton a hullámok kifutnak a szárazföldre. A partok előtt lerakott hordalékokból homokgátak -turzások - keletkeznek. A turzások néhol tengeröblökké zárnak el: ezek a lagúnák. A partra sodort homokot a szél munkálja tovább. Dűnékbe halmozza, és – növényzet híján – tovább is vándoroltatja. Ismét más képet mutatnak a partok az Atlanti partvidéken. Itt a magaspartokat a tengerjárás és a hullámverés állandóan pusztítja.

 

PPS---EUROPA I.



PPS--->>> EUROPA

PPS---EUROPA I.

PPS--->>> EUROPA II.

PPS--->>> EUROPA III.


2012. augusztus 6., hétfő

Leírás --->>> SEVILLA

Sevilla Spanyolország negyedik legnagyobb városa, Andalúzia és Sevilla tartomány fővárosa. Lakossága 2003-ban 710 000, az agglomerációval együtt 1 294 000. Egyetemi város. A sevillai székesegyház a világ legnagyobb gótikus temploma.

Spanyolország déli részén, a Guadalquivir folyó partján fekszik. Noha szűk és kanyargós utcái vannak, mór építő művészetre emlékeztető házaival, műemlékeivel, gyönyörű kertjeivel egyike Spanyolország legérdekesebb városainak.

Sevilla éghajlata mediterrán jellegű, némi kontinentális behatással. Az évi átlaghőmérséklet 18,6 °C, ezáltal Európa egyik legmelegebb városának tekinthetjük. A telek enyhék, ami azt jelenti hogy a télen mért átlagos napi maximum hőmérséklet 15,9 °C, nyáron pedig 35,3 °C. Az évi csapadékmennyiség 534 mm (október és április között leginkább). A legcsapadékosabb hónap december, amikor is átlagosan 95 mm csapadék hullik. A napsütéses órák száma körülbelül 3000 óra egy évben.
Épületek, emlékművek, parkok

    * Andalúz Parlament (Parlamento Andaluz)
    * Macarena-kapu (Puerta Macarena)
    * Macarena-bazilika (Basílica de la Macarena)
    * Szent Egyed-templom (Iglesia de San Gil)
    * Szent Kelemen-kolostor (Convento de San Clemente)
    * Szent Klára-kolostor (Convento de Santa Clara)
    * Szent Lőrinc és a Mindenható Krisztus-templom (Iglesia de San Lorenzo y Jesús del Gran Poder)
    * Hercules oszlopai (Los Hercules)
    * Mindenszentek-templom (Iglesia de Omnium Sanctorum)
    * Szent Marina-templom (Iglesia de Santa Marina)
    * Szent Lajos-templom (Iglesia de San Luis)
    * Szent Paula-kolostor (Convento de Santa Paula)
    * Szent Erzsébet-templom (Iglesia de Santa Isabel)
    * Szent Márk-templom (Iglesia de San Marcos)
    * Hölgyek palotája (Casa de las Duenas)
    * Szent Katalin-templom (Iglesia de Santa Catalina)
    * Szent Péter-templom (Iglesia de San Pedro)
    * Régi Egyetem (Universidad Vieja)
    * Angyali Üdvözlet-templom és a Sevillai Kiválóságok Panteonja (Iglesia de la Anunción de los Sevillanos Illustres)
    * Szent Vince-templom (Iglesia de San Vicente)
    * Mária Magdolna-templom (Iglesia de Magdalena)
    * Szent József-kápolna (Capilla de San José)
    * Városháza (Ayuntamiento)
    * Megváltó-templom (Iglesia de San Salvador)
    * Pilátus háza (Casa de los Pilatos)
    * Szent István-templom (Iglesia de San Esteban)
    * Római vízvezeték romjai (Ruinas Acueducto)
    * Szent Miklós-templom (Iglesia de San Nicolás)
    * Székesegyház és a Giralda (Catedral y la Giralda)
    * Érseki palota (Palacio Arzobispal)
    * Királyi palota (Alcázar)
    * A Tiszteletre méltó papok kórháza és temploma (Hospital e Iglesia de los Venerables Sacerdotes)
    * Újvilági levéltár (Archivo General de Indias)
    * Királyi fegyverraktár (Real Maestranza de Artillería)
    * Aranytorony (Torre del Oro)
    * Maestranza Aréna (Plaza de Toros): a legjellegzetesebbnek tartott aréna az országban
    * II. Izabella-híd (Puente de Isabel II)
    * Szent Anna-templom (Iglesia de Santa Ana)
    * Szent Thelmusz-palota (Palacio de San Telmo)
    * Egyetem (Universidad)
    * Kolumbusz-emlékmű (Monumento a Colón)
    * Fehér Szűz Mária-templom (Iglesia de Santa María la Blanca)
    * Szent Kereszt-templom (Iglesia de Santa Cruz)
    * Szent Bernát-templom (Iglesia de San Bernardo)
    * Lope de Vega Színház (Teatro Lope de Vega)
    * Mária Lujza-park (Parque María Luisa)
    * Királyi Pavilon (Pabellón Real)

PPS--->>> SEVILLA


PPS--->>> SEVILLA

PPS--->>> SEVILLA


Leírás--->>> TUNÉZIA

Tunézia Észak-Afrikában található, Líbia és Algéria között. Az ország területének fele a mediterrán tengerparti sávba sorolható (250–500 mm éves csapadékkal), míg maradék a Szahara része. Hegyvidékeket általában északon találhatunk; a klíma itt mérsékelt, enyhe, esős telekkel, és forró, meleg nyarakkal. Homoksivatag Dél-Tunéziában található.
Vízrajz

Jellegzetes képződmény a chott. A szó olyan tavat jelöl, amelyik az év legnagyobb részében, vagy akár több éven át is száraz. A mederben földutakat is kijárhatnak az arra járók. Néha viszont jön az eső és a meder megtelik vízzel - rövid időre, míg elpárolog. Ilyen nagy, száraz tavak láncolata húzódik a Szahara északi peremén Algériától a tengerig.
Szikrázó napsütés, kristálytiszta víz, csodás tengerpart – csupán kétórányi repülőútra. Ez Tunézia, a népszerű nyaralóhely, amely a hazánkhoz legközelebb eső egzotikum. Az afrikai ország továbbra is az egyik legolcsóbb célállomás, jó minőségű szolgáltatásokkal, remek szállodákkal, mosolygós helyiekkel – azaz Tunéziai ideális célpont lehet azoknak, akik elfogadható áron szeretnének jó minőségű nyaralást.

A Medina Tours Utazási Iroda jóvoltából most még kedvezőbb áron juthat el Tunéziába, azon belül is a szárazföldi rész üdülőparadicsomaiba: Monastir, Hammamet, Sousse- Port El Kantaoui a népszerű tengerpartrajaira. Mindegyik tengerparton számos jó minőségű szálloda közül választhat, ajánlataink közt a van három-, négy- és ötcsillagos hotel is, így mindenki megtalálja az igényeinek leginkább megfelelő szállodát. Ugyanez igaz az ellátásra is, hiszen ebben is nagy a választék, ajánlataink között van félpanziós, teljes panziós és all inclusive ellátást kínáló ellátás is. De a szállodák szolgáltatás kínálata ezzel nem ér véget, hiszen a tunéziai hotelekben is számos sportolási és szórakozási lehetőség várja utasainkat.

S ha már Tunéziában jár, akkor érdemes megtekinteni az ország nevezetességeit, történelmi-, kulturális- és természeti látnivalóit. Ilyen kihagyhatatlan program a Szahara-túra, mely lenyűgöző látvány, felejthetetlen élményt jelent mindazoknak, akik részt vesznek e fakultatív kiránduláson. De az ilyen utazások között egyéb, érdekes programok is vannak, ilyen a főváros környékének megtekintése, a csodás Karthágó bebarangolása, vagy a főváros, Tunis fölött épült kis városrész hangulatának varázsa. Csodás képeket lehet készíteni a kék-fehérben pompázó Sidi Bou Said szűk utcáiról, az utcák végén felbukkanó öbölről, a csodás kapukról.

Fogadja el meghívásunkat egy nagyszerű minőségű, tunéziai nyaralásra, és bővítse emlékeinek listáját egy felejthetetlen tengerparti nyaralással. A Medina Tours utazási nyolc napos turnusokban szervez tunéziai tengerparti nyaralásokat, az utazást a Travel Service légitársaság közvetlen járatain biztosítjuk.
Tunézia vagy Tunisz (arabul تونس), hivatalosan a Tunéziai Köztársaság (الجمهرية التونسية) egy ország Észak-Afrika mediterrán tengerpartján. Nyugatról Algéria, délkeletről Líbia határolja. Az ország területének 45%-át a Szahara homokja borítja. A megmaradó terület megművelhető. A vidék már az ókorban is fontos volt; először Karthágó városa jött létre Tunézia földjén, majd később a Római Birodalom része lett. Az ország fővárosa Tunisz.


PPS--->>> TUNÉZIA






PPS--->>> TUNÉZIA

PPS--->>> TUNÉZIA


Leírás --->>> MaROCCO

Felszínét a fiatal Eurázsiai-hegységrendszerhez tartozó Atlasz vonulatai hálózzák be. Északon a Rif-hegység előterében termékeny parti síkság húzódik. A Rif-hegység dél felé a Szebu-medencére tekint. A 600–1300 m magas Marokkói-Mezetát keletről a Középső-, az ország legmagasabb csúcsát hordozó Magas- és az Antiatlasz vonulatai határolják. Hegyvonulatok dél-délkelet felé a Szahara felé lejtenek. Az ország legmagasabb hegye a Túbkal-hegy (4165 m).
Vízrajz

A Földközi-tenger partján több öböl és fok található, míg az atlanti part kevésbé tagolt. Marokkótól északra húzódik a Gibraltári-szoros. Ennek forgalmát elvileg Marokkóból is lehet ellenőrizni, így e hely stratégiailag ma is jelentős.

A legjelentősebb folyók: Moulouya, Sebou, Rbia.Marokkó (hivatalos nevén Marokkói Királyság) egy arab állam Északnyugat-Afrikában. Az Atlanti-óceán partján fekszik, és a Gibraltári-szorostól kezdődően, a Földközi-tengerrel is határos. Szárazföldi szomszédjai, északon Spanyolország (Ceuta, Melilla), keleten Algéria, délen Nyugat-Szahara. Az ország neve Marrákes város nevéből ered

 

PPS--->>> MOROCCO


PPS--->>> MOROCCO

PPS--->>> MOROCCO


Leírás --->>> CORFU

Korfu (görög betűkkel: Κέρκυρα, Kérkira [ˈcercira]; ógörögül: Κέρκυρα vagy Κόρκυρα; latinul Corcyra; olaszul Corfù) egy sziget Görögországban, a Jón-tengerben. A Jón-szigetek egyik tagja, a csoport szigetei közül a második legnagyobb területű.[1] Kisebb, hozzá tartozó szigeteivel együttesen gyakorlatilag Korfu képezi az ország északnyugati határának szélét.[2] A szigetet egyetlen önkormányzatként kezelik, és Korfu közigazgatási terület fennhatósága alá tartozik. Az önkormányzat közigazgatási szempontból tartalmazza a főszigetet, Korfut, valamint három kisebb tartozékát, Eríkusza, Mathráki és Othoní szigeteket. A sziget legnagyobb települését és az önkormányzat székhelyét is Korfunak hívják, lakossága 33 886 fő.[3] A sziget ad otthont a Jón Egyetemnek.

A sziget már a görög mitológia kezdeteitől fogva összefonódik Görögország történelmével. Korfu neve ógörög nyelven – Kerküra vagy Korküra – két erőteljes vízi szimbólummal van kapcsolatban: Poszeidón görög isten, a tengerek királya; valamint Aszóposz, egy jelentős görög szárazföldi folyó.[4] A görög mítosz szerint Poszeidón beleszeretett egy gyönyörű nimfába, Kerkürába –, aki Aszóposz és Metópé folyami nimfa lánya volt –, majd elrabolta őt.[4] Poszeidón megvásárolta Kerkürának az addig még névvel nem rendelkező szigetet, és a házastársi boldogság érdekében felajánlotta, hogy róla nevezzék el a sziget, és Korküra legyen a neve.[4] A sziget elnevezése később dór hatásra Kerküra névre alakult át.[5] Később született egy fiuk, akit Phaiaxnak neveztek el. A szülők úgy döntöttek, hogy a gyerekük neve után a sziget lakóit phaiakeszeknek nevezték. A név lemagyarosodása után ezt a népcsoportot phaiákoknak hívják, és Phaiaxot tartják a nép mitikus ősének.

A sziget történelme során számos csata és hódítás színhelyéül szolgált Korfu. Ezeknek az összecsapásoknak a maradványai és bizonyítékai ma is megtalálhatók a szigeten azoknak a váraknak a formájában, amelyek stratégiai szempontból jelentős helyeken találhatóak. Ezen várak közül kettő a székhelyt, Korfu városát keríti körbe, ezzel ez az egyetlen település Görögország területén, amelyik ilyen módon van körülvéve. Ennek köszönhetően a görög kormány hivatalosan is kasztropolisz (’várváros’, ’várak városa’) névvel illeti Korfut.[5] Korfu hosszú időn keresztül a Velencei Köztársaság irányítása alatt állt, amely több török ostromot is vissza tudott verni egészen addig, amíg a sziget brit kormányzás alá került a napóleoni háborúk (1799–1815) egyik következményeként. A Brit Birodalom végül átengedte Korfut a többi környező szigettel együtt a Jón-szigeteki Egyesült Államok részére az 1864-ben megkötött londoni szerződés értelmében. Ennek köszönhetően a sziget a Görög Királyság részévé vált.

Korfu rendkívül népszerű turistacélpont, igen nagy forgalommal rendelkezik ezen a területen.[1][6][7] Egészen a 20. század elejéig a szigetet legfőképpen európai uralkodók, illetve az elit tagjai látogatták; többek között II. Vilmos német császár vagy Wittelsbach Erzsébet magyar királyné is gyakran itt töltötte szabadidejét. Korfut napjainkban széles körben látogatják középosztályú családok is – leginkább az Egyesült Királyságból, Skandináviából és Németországból –, ennek következményeként tömegturizmus alakult ki a szigeten.[8] Korfu ennek ellenére még mindig népszerű a világ elitjének körében is, a sziget északkeleti részében például a lakástulajdonosok között megtalálhatóak a Rothschild család egyes tagjai, illetve több orosz oligarcha, viszont David Cameron brit miniszterelnök és Károly walesi herceg is alkalmi látogatónak számítanak a területen.[9][10] A sziget székhelyének az óvárosát 2007-ben az International Council on Monuments and Sites (ICOMOS) javaslatát követően felvették az UNESCO Világörökségi Listájára mint kulturális értéket

PPS--->>> CORFU




PPS--->>> CORFU

PPS--->>> CORFU

2012. július 29., vasárnap

PPS--->>> CHINA

Leírás --->>> CHINA

A Kínai Népköztársaság, ismertebb nevén csak Kína (egyszerűsített kínai írásmóddal 中华人民共和国, pinjin: Zhōnghuá Rénmín Gónghéguó, magyaros átírásban: Csunghua Zsenmin Kunghokuo) Kelet-Ázsia legnagyobb országa, amely egyben túlmutat régióján, mivel mind Közép-Ázsiában, mind a tengeren vannak területei. Az ország 1949-től kezdve kettéosztva él: a Kínai Népköztársaság, Peking (北京, Běijīng (Pejcsing)) fővárossal, illetve a Tajvan (台灣, Taíwān) szigetéből és annak környékéből álló Kínai Köztársaság, Tajpej fővárossal. Eleinte az utóbbit ismerték el nemzetközileg (még az ENSZ Biztonsági Tanácsában is tajvani képviselők ültek), ám az 1970-es években tapasztalt amerikai–kínai közeledés után megváltozott a helyzet. Bár ma nem tekintik önálló államnak Tajvant, az amerikai erők mindeddig megakadályozták, hogy a Kínai Népköztársaság bekebelezze.

A két állam eltérően fejlődött a 20. század végén. Az élet rengeteg terén más-más szokások alakultak ki. Míg a szárazföldön Mao Ce-tung által 1956 és 1958 között folyamatosan bevezetett egyszerűsített kínai írásmódot használják, Tajvanban még mindig a hagyományos írásjelekkel írnak.

Kína a világ legősibb folyamatos civilizációja, amely már az ókorban önálló kulturális egységet alkotott, és igen fejlettnek számított. Számos, Európában csak jóval később megismert találmány (iránytű, papír, nyomtatás, puskapor, porcelán, selyem) már az ókorban ismert volt Kínában. Az egységes birodalom (i. e. 221-es) megalakulása óta lényegében egységben, a különböző dinasztiák vezetésével és a többi kultúrától elzárva fejlődött egészen a 19. századig, amikor is az angolok félgyarmati sorba taszították. Egészen a 20. század közepéig a különböző nagy- és középhatalmaknak kiszolgáltatva, közben egy rendszerváltást átélve, 1949-ben a szárazföldön ismét beköszöntött az egység, megalakult a jelenleg is fennálló Kínai Népköztársaság, s az ellenzék kiszorult Tajvan szigetére.

Kína ma a világ harmadik katonai, második gazdasági potenciálja, a világ legnépesebb állama (1,3 milliárd lakossal), ám a jelenleg működő népességszabályozási program eredményeként rövidesen meg kell válnia ettől a rangjától. Jelentős kínai etnikum él a világ különböző területein, elsősorban Délkelet-Ázsiában és a fejlett nyugati államokban.

A Kínai Népköztársaság pártállam.

PPS--->>> FRANCE

Leírás --->>> FRANCE

Franciaország, hivatalosan a Francia Köztársaság (franciául la France vagy République française) egy független ország. Központi területe Nyugat-Európában helyezkedik el, de világszerte rendelkezik megyékkel és területekkel. A központi rész a Földközi-tengertől a La Manche-csatornáig és az Északi-tengerig, valamint a Rajnától az Atlanti-óceánig terjed. Ezt a territóriumot hatszögletű alakja miatt a franciák gyakran emlegetik l'Hexagone (magyarul a hatszög) néven.

Szomszédai Belgium, Luxemburg, Németország, Svájc, Olaszország, Monaco, Andorra és Spanyolország. Tengerentúli függőségein keresztül határos Brazíliával, Suriname-mal és a Holland Antillákkal. Franciaországot és Nagy-Britanniát a La Manche-csatorna alatt futó Csalagút köti össze. Franciaország a legnagyobb területű nyugat-európai ország és a második legnagyobb kizárólagos gazdasági övezettel rendelkezik, mely több mint 11 millió négyzetkilométer területű.

Franciaország egységes elnöki köztársaság. Legfőbb eszméi a Emberi és polgári jogok nyilatkozatában vannak összefoglalva. A 18. és 19. században az ország a kor egyik legnagyobb gyarmattartó birodalma volt, hatalmas területekkel Afrikában és Délkelet-Ázsiában és számos szigettel a Csendes-óceánban. Franciaország fejlett állam, amely a forrástól függően a világ ötödik vagy hatodik legnagyobb gazdaságával rendelkezik. Évi 82 millió turista látogatja, ezzel a legkeresettebb ország a világon.

A nemzetközi politikában jelentős szerepet vállal. Alapító tagja az Európai Uniónak és az ENSZ-nek és Biztonsági Tanácsának, tagja a Frankofóniának, a G8-nak, az OECD-nek, a NATO-nak és a Latin Uniónak. Franciaország 1966-tól 2009-ig nem volt tagja a NATO katonai szervezetének. Az ország nukleáris fegyverekkel is rendelkezik. A bortermelésről és a konyhájáról méltán híres Franciaország Nyugat-Európában terül el. Az országot nagyobbrészt természetes határok szegélyezik: nyugaton és délen tengerek, délnyugaton és délkeleten pedig hegységek. Földrajzi arculata változatos, mezők, erdőségek, hegységek és tengerpartok egyaránt jellemezik területét. Délkeleti szomszédja Monaco, egy apró, független állam, amely erős szálakkal kötődik Franciaországhoz. A klíma viszonyok lehetőséget biztosítanak a búza, a kukorica, a gyümölcs, és a szőlő termelésére is. A roppant fejlett mezőgazdaság mellett az ipar a vezető ágazat, amelyen belül kiemelt fontossággal bír a gépkocsi, a repülőgép, és a vasúti járművek gyártása.

PPS--->>> SWITZERLAND

Leírás --->>> SWITZERLAND

A Svájci Államszövetség (nem hivatalos fordításban néha Svájci Konföderáció, tükörfordításban Svájci Esküszövetség) tengeri kijárattal nem rendelkező, kantonokból (tartományokból) álló szövetségi köztársaság Közép-Európában. Szomszédai Németország, Franciaország, Olaszország, Ausztria és Liechtenstein. Erős hagyományai vannak a politikai és katonai semlegesség terén, de a nemzetközi együttműködés terén is, mivel számos nemzetközi szervezet székhelye.

Az ország domborzatilag tagolt. Három nagyobb tájegységre osztható:

    * Tájképét az ország délkeleti részén emelkedő és területének mintegy 60%-át elfoglaló Alpok határozza meg. Láncai a Gotthard-masszívumban futnak össze. Legmagasabb pontja a 4634 m-es Monte Rosa-hegyi Dufour-csúcs (a második legmagasabb az ismertebb Dom, ami 4545 m magas). Itt találhatók Európa leghosszabb gleccserei is, mint pl. az Aletsch, amely eléri a 24 km-t.
    * Jura-hegység: a hegyvidék mészkőláncai illetve táblái a francia határ mentén sorakoznak.
    * Svájci-medence: a Jura és az Alpok között kb. 300 km hosszú hullámos dombvidék, az ország gazdasági centruma.

Az ország területe 41 285 négyzetkilométer.

2012. július 25., szerda

PPS--->>> ACRE

PPS--->>> COVARUBBIAS

Leírás--->>> COVARUBBIAS

Covarrubias is a surname in the Spanish language, although it is derived from the Valencian language, as Catalan is designated in the region. It originated in the town of Cocentaina, province of Alicante[1] in the Valencian Community, Spain.

It is compounded of the words cova (cave)[2], ruber (red)[3] and the suffix ia (that has the quality of),[4] meaning "the cave that is red" or simply "red cave".[5] Its correspondent coat of arms was first described in 1592.[1]

There is a village and municipality of the same name in northern Spain, that was founded in the 7th century by the visigothic king Chindasuinth.


PPS--->>> BAECELONA 1.

Leírás--->>> BAECELONA 1.

Barcelona (katalánul [bəɾsəˈɫonə],spanyolul [barθeˈlona]) város Észak-Spanyolországban, Katalónia fővárosa.[1] A Földközi-tenger mentén található, mintegy 120 km-re délre a Pireneusoktól és a francia határtól. Délen a Llobregat folyó, északon pedig a Besós (spanyolul; katalánul Besòs folyó határolja. A Generalitat de Catalunya, azaz a Katalán Kormány székhelye. Érseki központ és egyetemi város, kiemelkedő európai kongresszusi centrum. Az 1992. évi nyári olimpiai játékok helyszíne. A Földközi-tenger harmadik legnagyobb kikötővárosa.

A lakosság száma 1 615 908 fő (2010)[2]. Barcelona a második legnépesebb spanyolországi város, valamint a tizenegyedik legnagyobb az Európai Unióban. Barcelona teljes területe 36 településből áll, melyeknek lakossága összesen 3 186 461 fő. A város területe 636 km².

Barcelona különböző globális eseményeknek adott helyet, amik hozzájárultak a város alakulásához és nemzetközi kisugárzást adtak neki. A legjelentősebbek közé sorolható az 1888-ban megrendezett Univerzális Kiállítás, 1929–ben a Nemzetközi Kiállítás, az Olimpiai Játékok 1992 nyarán. A város otthont ad a Mediterrán Unió titkárságnak is.

Manapság Barcelona elismerten globális város kulturális, pénzügyi, kereskedelmi és idegenforgalmi szempontból is. Itt van a Földközi-tenger egyik legfontosabb kikötője, fontos kommunikációs pont Spanyolország és Franciaország között az autópálya-kapcsolat és a nagy sebességű vasút közlekedése révén. 2010-ben Barcelona repülőterét mintegy 30 millió utas vette igénybe.

PPS--->>> LA ALHAMBRA

Leírás --->>> LA ALHAMBRA

Az Alhambra (arab eredetű spanyol szó, a spanyolok h nélkül ejtik: [aˈlambra]) egy mór építésű erőd és palota Granadától északkeletre, a Darro folyó mentén elterülő teraszos Sabika dombon, Dél-Spanyolországban (megépítésekor az erőd még al-Andalúszban terült el). A város óriási műemléke 1984 óta az UNESCO Világörökség része.

A dombtető – ahol az Alhambra fekszik – kétoldalt meredeken ereszkedik lefelé, de a város felőli oldala a meredekebb, míg az ellentétes oldalon inkább lankásan olvad bele környezetébe.

2012. július 22., vasárnap

PPS--->>> NUEVA VUELTA POR EL MUNDO

PPS--->>> PURTUGÁLIA

Leírás --->>> PoRTUGÁLIA


Portugália (portugálul Portugal) Magyarországgal csaknem azonos területű európai ország, amely az Ibériai-félsziget délnyugati részén található. Egyetlen szomszédja Spanyolország. Az országot Porto kikötővárosról nevezték el. Portugália területéhez tartoznak az Atlanti-óceánban fekvő Azori-szigetek és Madeira. A portugál fennhatóság alá tartozó Makaó 1999-ben került vissza Kínához. Nemzetközi tagsága: Európai Unió, EBESZ, Latin Unió, NYEU, Nemzetközi Valutaalap, NATO, WTO, ENSZ. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD)[2] és a Portugál Nyelvű Országok Közössége (CPLP) nevű nemzetközi szervezet egyik alapító tagja.

2012. július 19., csütörtök

PPS--->>> PUENTES DE MADERA

Leírás--->>> PUENTES DE MADERA

PPS--->>> LEON ESPAGNA

Leírás --->>> LEON ESPAGNA

León (Llión[5] en leonés) es un municipio y ciudad española ubicada en el noroeste de la península ibérica, capital de la provincia homónima, en la comunidad autónoma de Castilla y León. León contaba en 2011 con 132.744 habitantes[6] repartidos en una superficie de 39,03 km², y un área metropolitana de 204.212 habitantes (otros proyectos dan cifras diferentes[7] ), distribuidos en doce municipios ocupando un área de 708,1 km².[8]

Nacida como campamento militar romano de la Legio VI Victrix hacia 29 a. C., su carácter de ciudad campamental se consolidó con el asentamiento definitivo de la Legio VII Gemina a partir de 74. Tras su parcial despoblación con motivo de la conquista musulmana de la península, León recibió un nuevo impulso como parte del Reino de Asturias. En 910 comenzó una de sus etapas históricas más destacadas al convertirse en cabeza del Reino de León, participando activamente en la Reconquista contra los musulmanes, llegando a ser uno de los reinos fundamentales en la configuración de España. La ciudad albergó las primeras Cortes de la historia de Europa en 1188, bajo el reinado de Alfonso IX, gracias a lo cual en 2010 fue proclamada por el profesor John Keane, el rey de España y la Junta de Castilla y León como Cuna del Parlamentarismo.[1] Desde la Baja Edad Media la ciudad dejó de tener la importancia de antaño, en parte debido a la pérdida de su independencia tras la unión del reino leonés a la Corona castellana, definitiva desde 1301.

Sumida en un período de estancamiento durante la Edad Moderna, en la Guerra de la Independencia fue una de las primeras ciudades en sublevarse de toda España, y años después del fin de la misma, en 1833, adquiriría su rango de capital provincial. La llegada del siglo XX trajo consigo el Plan de Ensanche, que acrecentó la expansión urbanística que venía experimentando desde finales del siglo XIX, cuando la ciudad se convirtió en un importante nudo de comunicaciones del noroeste con motivo del auge de la minería del carbón y de la llegada del ferrocarril.

Su patrimonio histórico y monumental, así como diversas celebraciones que tienen lugar a lo largo del año, entre las que destaca la Semana Santa, y su situación como paso obligado del Camino de Santiago, considerado Patrimonio de la Humanidad por la UNESCO, la convierten en una ciudad receptora de turismo nacional e internacional. Entre sus monumentos más representativos se encuentran la Catedral, el mejor ejemplo del gótico clásico de estilo francés en España, la Basílica de San Isidoro, una de las iglesias románicas más importantes de España, tumba de los reyes de León medievales y considerada como La Capilla Sixtina del Arte Románico, el Monasterio de San Marcos, primer ejemplo de la arquitectura plateresca y renacentista española, y la Casa Botines, de estilo modernista y realizada por el genial arquitecto catalán Antoni Gaudí; todos ellos declarados Bien de Interés Cultural.[9] Ejemplo destacado de arquitectura moderna, y uno de los museos de la ciudad, es el MUSAC, de Mansilla + Tuñón Arquitectos.[10]

León dispone de una red desarrollada de carreteras y ferrocarril, además de contar con un aeropuerto con vuelos nacionales e internacionales (de momento solo a París) que tras las obras de ampliación, inauguradas en octubre de 2010, cuenta con una nueva terminal y es capaz de atender al triple de pasajeros que hasta entonces.[11]

En 2011 se están llevando a cabo distintos proyectos en la ciudad tales como el Acceso Sur de León, la línea de alta velocidad AVE, la reconversión del Feve en tranvía y el palacio de congresos, entre otros. El proyecto del tranvía suscitó varias críticas por parte del Partido Popular, entonces en la oposición municipal, que alegaba que su desarrollo en una ciudad como León era un proyecto faraónico y de dudosa viabilidad[12] [13] y anunciaron que bajo su gobierno no desarrollarían tal proyecto.[14]

La Universidad de León, fundada en 1979 como escisión de la Universidad de Oviedo, contaba en el curso 2006-07 con 13.217 alumnos; tiene su sede en la ciudad y está catalogada, a partir de criterios como la demanda universitaria, los recursos humanos o los planes de estudio,[15] como la 2.ª universidad de Castilla y León, tras la Universidad de Salamanca, y la 30.ª de España.[16] Desde el 4 de mayo de 2010, la ciudad alberga la segunda sede de la Universidad de Washington en Europa, tras su sede de Roma, con capacidad para 500 alumnos interesados en el aprendizaje del español.[17] [18] La ciudad cuenta también con una sede del Instituto Confucio desde 2011.

PPS--->>> ROMA SOTTO LA NEVE

Leírás --->>> ROMA SOTTO LA NEVE

Róma Olaszország fővárosa, Lazio régió központja (közigazgatásilag comune), a hajdani Római Birodalom központja. Az ország legnagyobb és legnépesebb városa 1,285,3 km²-en több mint 2,7 millió lakossal. Területén található a Vatikán, a katolikus egyház központja, a pápa székhelye, a világ legkisebb független állama.

Története több mint két és fél ezer évet ölel fel. A Római Királyság, a Római Köztársaság és a Római Birodalom fővárosa volt. Utóbbi Nyugat-Európa és a Földközi-tenger menti országok hatalmi központja volt az i. e. 1. századtól az i. sz. 7. századig. 2007-ben Róma volt a világon a 11. és az Európai Unióban a 3. leglátogatottabb város, továbbá a turisták legnépszerűbb olaszországi célpontja.[1] Központját az UNESCO a Világörökség részének nyilvánította.[2] Múzeumai és műemlékei, mint pl. a Vatikán múzeumai és a Colosseum a világ 50 leglátogatottabb turisztikai célpontjai között vannak.
Az utazás nyaralás info Róma oldalán részletes információkat tudhatnak meg az Olaszország fővárosába, Rómába turisztikai, vagy egyéb céllal készülő utazók, illetve az "örök város" iránt érdeklődök. A több ezer év alatt számos csodálatos templommal, szoborral, műkinccsel, épülettel, palotával, kerttel, szökőkúttal, és piazzával gazdagodott csoda látnivalói, és nevezetességei részletes, fényképes bemutatásra kerülnek, az egyes látványosságoknál eljutási, és rendszeresen aktualizált belépőjegy, és nyitva tartási információk is olvashatók. A különböző római látnivalókhoz való eljutást Róma térképe is segíti. Az interaktív térképen Róma legfontosabb nevezetességei kerültek feltüntetésre. A római látnivalók legoptimálisabb bejárását, és még számos hasznos tippet a Róma útiterv menüpontban lehet olvasni.

Róma, Trevi-kútA Rómába készülőknek hasznos lehet az útikalauz, közlekedés szekció, ahol információk olvashatók a római közlekedéssel, időjárással, ill. különböző kedvezményekkel kapcsolatban, valamint megtalálható Róma metró- és közlekedési térképe is. Az autóval útnak indulókat az autós útvonaltervező segítheti. Olcsó római szálloda, apartman, vagy egyéb szállás találásában pedig a Róma szállás aloldal lehet segítségre. Akik Rómában vásárolni is szeretnének, a város népszerű üzletei, bevásárlónegyedei, piacai iránt érdeklődnek, azok a Vásárlás Rómában oldalon találnak válogatást, míg akik a római gasztronómia, és remek, vagy netán olcsó római éttermek iránt, azok a Róma éttermek rovatban olvashatnak erről. 



2012. július 17., kedd

PPS--->>> SEGOVIA

Leírás --->>> SEGOVIA

Segovia város Spanyolországban Kasztíliában, a Kasztília és León autonóm közösség azonos nevű tartományának fővárosa. Az Eresma és a Clamores folyók találkozásánál fekszik, a Sierra de Guadarrama hegység lábánál. Ősi, talán kelta alapítású város, amelynek neve már a rómaiak ideje alatt is Segovia volt, és a Clunia tartományhoz tartozott. A kelta eredetű név jelentése valószínűleg „erődítmény”. A város leghíresebb jelképei közé tartozik a római vízvezeték, valamint az Alcázar erőd.

Segovia római vízvezetéke, pontosabban vízvezetékhídja (spanyolul Acueducto de Segovia) az Ibériai-félsziget egyik legjelentősebb római kori műemléke. A kasztíliai város jelképe, amely a címerében is szerepel. 1985-től – az óvárossal együtt – a Világörökség részét képezi.

Mivel nincs rajta olvasható felirat (bár a tetején egykor volt), építésének ideje nem dönthető el egyértelműen, de a kutatók az I. század második felére vagy a II. század első éveire teszik. Így feltehetőleg Vespasianus vagy Nerva uralkodása alatt épült. Magának Segoviának az alapítási ideje sem ismert. A római hódítás előtt a vacceusok nevű ókelta törzs lakta a területet. Az ideküldött római csapatok letelepedtek a városban, mely a cluniai provinciaközponthoz (conventus iuridici) tartozott.

A vízvezeték a környező hegyekben, a várostól kb. 17 kilométerre található Fuenfría forrástól szállítja a vizet, a városba érkezése előtt még 15 kilométeren fut. A vizet először az El Caserón („Nagy Ház”) nevű víztartályban gyűjtik, amely egy csatornán keresztül a Casa de Aguas („A vizek háza”) nevű víztoronyba jut, ahol egy természetes derítőn folyik keresztül, mielőtt folytatná az útját. Ezután 728 méteren át egyszázalékos emelkedőn keresztül fut egészen a Postigo-ig – egy sziklás domb, amelyre az óváros épült a segoviai erőd (Alcázar) köré. Előtte, a Díaz Sanz téren az építmény éles szögben megtörik, majd az Azoguejo tér felé veszi az irány, ahol teljes pompájában ragyog. A legmagasabb (legmélyebb) pontján 28,5 méterre emelkedik ki a talajtól (közel 6 méteres alapzattal) és két sor boltívből áll, amelyek pillérekre támaszkodnak. Összesen 167 boltíve van; a városba érkezésétől a Día Sanz térig 75 egyszerű boltívvel rendelkezik, majd 44 dupla soros (vagyis 88 darab), amelyeket még négy egyszerű boltív követ.



PPS--->>> LUCES LIGHT

PPS--->>> LUCES LIGHT

2012. július 14., szombat

PPS--->>> DUBAI

Leírás --->>> DUBAI

Dubaj (hivatalos magyar átírása szerint[1]) vagy Dubai (az elterjedt átírása szerint) az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb és második legnagyobb városa. A Perzsa-öböl déli partján fekszik, az Arab-félszigeten. Dubaj önkormányzatát szokás Dubaj Államnak (Dubai State) is nevezni, hogy megkülönböztessük az azonos nevű emirátustól. Feljegyzett beszámolók leírják, hogy a város legalább már 150 éve létezik.

Dubaj jogi, politikai, hadi és gazdasági viszonyban áll más emírségekkel egy bizonyos szövetségi keretrendszeren belül, habár minden egyes emirátus saját hatáskörrel rendelkezik, mint például a polgári törvények végrehajtása vagy helyi szolgáltatások fenntartása. Az emírségek közül Dubaj rendelkezik a legtöbb lakossal, és területét tekintve a második legnagyobb Abu-Dzabi után.[2] A 7 emírség közül egyedül Dubaj és Abu-Dzabi rendelkezik vétójoggal az ország törvényhozásának döntő, nemzeti fontosságú ügyeiben. Dubajt az Ál Maktúm dinasztia vezeti 1833 óta. Az uralkodó pillanatnyilag Mohammed Bin Rásid Ál Maktúm, aki az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke és alelnöke is egyben.

Az emirátus fő bevételei a turizmusból, az ingatlanértékesítésből, valamint a különféle pénzügyi szolgáltatásokból származnak.[3] Habár Dubaj gazdasága eredetileg az olajra épült, a kőolaj és földgáz kitermelése ma már csak a 6%-át adja ki az emírség 80 milliárd dolláros költségvetésének. Az ingatlanok értékesítése, valamint az építkezések 22,6%-át tették ki a költségvetésnek 2005-ben, mielőtt elkezdődtek a jelenlegi nagyarányú fejlesztések.

Dubaj a számtalan innovatív, nagyszabású építészeti és egyéb beruházásaival,[4] valamint kiemelkedő sporteseményeivel vált ismertté a világ számára. Ez a megnövekedett érdeklődés, valamint a város „globális várossá” és nemzetközi üzleti központtá válása kiemeltté tette a munkások és emberi jogok kérdését is a nagy tömegű dél-ázsiai munkaereje terén.

A Dubaj szó nyelvi eredete vita tárgyát képezi, mivel néhány kutató azt gondolja, perzsa eredetű, míg mások arabnak hiszik. Fedel Handhal, az Egyesült Arab Emírségek kultúrtörténetének kutatója szerint a Dubaj szó a Daba (származéka Yadub) származéka, ami csúszást jelent, és valószínűleg a Dubaj-öböl áramlására utal.

Az iszlám kultúra születéséről a Délkelet-Arab-félszigeten nagyon keveset tudunk, kivéve, hogy a környék számos ősi városa kereskedelmi központ volt a keleti és a nyugati világ között. Az ősi mangrovemocsár maradványait, melynek létezése 7000 évre nyúlik vissza, a csatornarendszer átépítésekor fedezték fel Dubajban. 5000 évvel ezelőtt még homok borította a területet, beleértve a város mostani partvonalát is.

Az iszlám elterjedése előtt a helyiek Badzsirnak hódoltak.[6] Ez az időszak a bizánci nagyhatalmak időszaka volt. Az iszlám elterjedése után Ummajjád kalifa kezébe került a hatalom. A Dubaji Múzeum ásatásai szerint Al-Jumayra (Dzsumeira) régióban találtak több leletet, mely az Umajjád-időszak fennállását igazolja.[7] A legkorábbi írásos feljegyzés, mely említést tesz Dubajról, 1095-ből származik, az andalúz–arab földrajztudós, Abu Abdullah al-Bakri említi földrajzkönyvében. A velencei gyöngykereskedő, Gaspero Balbi 1580-ban látogatott a területre, Dubajt (Dibei) gyöngyipara miatt említi meg. A város fennállásáról hivatalos források csak 1799 után értekeznek.
Dubaji széltorony

A 19. század elején, az Al Abu Falasa-klán (House of Al-Falasi) létesítette Dubajt, amely továbbra is Abu-Dzabitól függött, egészen 1833-ig. 1820. január 8-án a dubaji sejk és a régió többi sejkje aláírta az Általános Tengerbiztonsági Békeszerződést a brit kormánnyal. 1833-ban azonban az Ál Maktúm-dinasztia (szintén a House of Al-Falasi klán leszármazottjai) Bani Yas törzse elhagyta Abu-Dzabit, és átvette Dubai irányítását az Abu Fasala-klántól minden ellenállás nélkül.

Dubaj az 1892-es kizárólagos megállapodás értelmében az Egyesült Királyság védelme alatt állt, így a britek beleegyeztek abba, hogy megvédjék Dubajt az Oszmán birodalom támadásai ellen. Az 1800-as években két katasztrófa is sújtotta a várost. Az első 1841-ben következett be, amikor a helyi Bur Dubaiban himlőjárvány tört ki, kényszerítve a lakosokat, hogy keletebbre, Deirába költözzenek. A második 1894-ben, amikor Deirában pusztított tűzvész, s a legtöbb otthon leégett. Ennek ellenére a város földrajzi fekvése miatt továbbra is vonzotta a kereskedőket a régióba. A dubaji emír szívesen fogadta őket, és csökkentette a kereskedelmi adók összegét is, amely a távoli Sardzsából (Sharjah) és Bandar Lengehből, melyek akkor a régió legfontosabb kereskedelmi csomópontjai voltak, csalogatta el az üzletkötőket.



PPS--->>> BRISAS DEL MEDITERRANOE

PPS--->>> BRISAS DEL MEDITERRANOE